Schiffer András lemond minden tisztségéről, kiszáll a politikából

• Távozik a pártpolitikából az LMP alapítója, vezetője és legismertebb arca. Döntését hétfő este jelentette be hivatalosan a párt elnökségének.
• Schiffer 2012-ben a belharcok miatt egyszer már ideiglenesen lemondott tisztségeiről, most nem erről van szó. A távozása okairól, időzítéséről és következményeiről exkluzív interjúban beszélt az Indexnek. 
• Az LMP nem tudott áttörni, mert nincs meg körülötte a szellemi erőtér, így ennek a felépítésén dolgozna, mondja Schiffer, aki valószínűleg egy alapítványt fog létrehozni.
• A társelnöki posztról június 1-jével, mandátumáról augusztus 31-gyel mond le, és nem indul a 2018–19-es választásokon sem. A napi daráló, a parlamenti „szarszippantás″ után visszamegy ügyvédnek. Az LMP sikere és függetlensége miatt nem aggódik.

Két éve az EP-választás éjszakáján diadalittas beszédet mondott, Magyarország következő kormányzó pártjaként beszélt az LMP-ről. Tényleg komolyan gondolta?

Abszolút, jóllehet nem cövekeltem le időpontot ehhez, de  hosszú távon nem inspiráló az, hogy az ember egy viszonylag kisszámú frakcióban legyen képviselő. Attól viszont a hideg ráz, hogy kistestvérként egy koalíciós kormány részeként ott legyünk akár a Fidesz, akár az MSZP és vidéke mellett. Azért vágtam bele tehát a történetbe 2007–08-ban, mert van egy képem arról, milyen Magyarországot szeretnék. Ehhez egy eszköz a párt és a parlamenti részvétel, de korántsem egyedüli. Abban a mérlegelésben pedig, hogy mikor melyik eszközt választja az ember, kizárólag elvi szempontok játszhatnak közre. Számomra mindig felfoghatatlan volt, amikor pár tíz- vagy százezer forint alapján döntött valaki a saját politikai sorsáról. A politika sohasem válhat megélhetési kérdésé.

Kívülről önről azt lehetett látni korábban, hogy lubickol a parlamenti vitákban, az egyik legaktívabb képviselő. De feltűnt az is, hogy az utóbbi időszakban kevesebbet szerepel.

2010–14 között tényleg nagyon élveztem a parlamenti vitákat, de az orgazmikus élmény már elmúlt. Régen Gaudi kollégával versenyeztünk azon, ki nyom több kétpercest. Nemcsak az változott, hogy ma kisebb  a parlament, és eltűnt Gaudi is, hanem lett egy új házszabály, ami gyakorlatilag teljesen kiüresítette az érdemi parlamenti vitát. Az elmúlt három hónapban komolyan átgondoltam, mi a küldetésem, és hogyan tudom hatékonyabban hasznosítani az energiáimat. 

2014 májusától mostanáig az mozgott bennem, hogy egyrészt nyilván van a párt és a szavazótábor felé egy óriási felelősségem abban, hogy a médiában és a parlamentben hogyan szerepelek. Másrészt egyszerűen párttörténeti okokból van egy komoly felelősségem a pártépítésben. Harmadrészt azonban abban is felelősség terhel, hogy létrejön-e az LMP mint globalizációkritikus, ökopolitikai irányzat körül az a szellemi erőtér, ami mindig hiányzott. Az elmúlt időszakban be kellett látnom, hogy a három szerep együtt nem megy.

Soha egy olyan ciklus nem volt, amikor a geopolitikai viszonyok olyan erősséggel jöttek be a magyar nyilvánosságba, mint most, és a migrációs válság csak egy tétel ebben. Irdatlan erők ütközőpontjában áll Magyarország, és az országon belül több tűz között kell talpon maradnia az LMP-nek. Ezért ez a ciklus nagyon élesen megmutatta,

ha nincs meg a szellemi erőtér, ami stabilitást adna egy rendszerkritikus politikának, a párt nagyon nehezen tud áttörni.

Amikor a szellemi erőtér hiányára panaszkodik, arról is beszél, hogy a magyar nyilvánosságot inkább a nyers hatalmi kérdések érdeklik? Ebből lett elege?

Nem lett elegem, de van egy olyan – lehet, illuzórikus – törekvésem, hogy a figyelem ne arra irányuljon, éppen milyen személyi pletykák meg kombinációk vannak, ki kit győz le mondjuk egy kormányülésen, egy pártkongresszuson. Nem a médiát akarom kritizálni, de számomra sokkhatás volt, hogy miközben az európai–amerikai szabadkereskedelmi tárgyalásokról szóló holland, osztrák, német parlamenti vita máshol címlapsztori, nálunk meg az a vezető hír, ki mit lopott el vagy ki kivel kardozik. Ennek nagy része van abban, ahol az ország most tart.

Visszakérdeznék: ebben nincs felelőssége az LMP-nek? Arra gondolok, hogy a pártja azokból a globalizációkritikus, zöld civil hálózatokból szívta ki a kádereit, amik a 2000-es évek derekán felívelőben voltak. Jött az LMP, az egészet bevitte a hatalmi diskurzusba, aztán a párton belüli hatalmi konfliktusok ezt a civil közeget is megosztották, ami így végül elsorvadt.

Ezt nem így látom. Ha megnézzük, hogy Dániában, Ausztriában, Hollandiában, Franciaországban vagy Angliában mi a helyzet a globalizációkritikus térfélen, akkor egész egyszerűen nem lehet ilyen fénykort mutatni, sem 2000–2005 között, sem a '90-es évek elején. A szomorú valóság az, hogy a környező országokban nemcsak a rendszerkritikus, hanem egyáltalán a társadalmi mozgalmak – szakszervezetek vagy akár egyházi mozgalmak – jóval erősebb lábazatokon állnak.

Ebben az országban egy nyűves általános sztrájk nem volt a rendszerváltozás óta!

Szóval nagyon jól hangzik, meg lehet ezzel minket ekézni és sehová sem vezető, moralizálgató vitákat folytatni, hogy az LMP mit szívott ki és honnan. De ha igaz ez a feltételezés, hogy az LMP valamit kiszívott, hogyan szívhatta ki egyáltalán? Mert ha vannak erős társadalmi struktúrák, ez a kérdés fel sem vetődik.

Akkor a pártja miért nem inkább katalizálta ezt a civil szférát?

Pontosan ide akarok kilyukadni!

Van ebben az LMP-nek mulasztása?

Most még nem biztos, hogy kapható interjúalany vagyok arra, hogy mulasztásokról beszéljek. Egy dolgot viszont érzek, és pontosan ez vezetett ide. Amikor például berobban egy ilyen globális migrációs krízis a magyar nyilvánosságba, egy rendszerkritikus pártnak nemcsak arra van szüksége, hogy rögtön és ne pár hónapos késlekedés után legyen megalapozott, világos, markáns véleménye, de egy szellemi erőtérre is, hogy azt hatékonyan tudja közvetíteni. És mivel nincs ilyen erőtér, ki-ki ahhoz méricskéli a mi mondatainkat, hogy az mennyire klappol a Habony-művek vagy a ballib véleményformálók nyelvi leleményeihez. És ezt az egyenletet nem tudjuk megoldani anélkül, hogy a saját szellemi hátországunkat meg ne képeznénk. 

Valamiféle pártmédia-építésben venne részt?

Jogilag egy párthoz kötődő médiában nem látok sok fantáziát. De amikor szellemi erőtérről beszélek, beleértem azt is, hogy legyen meg az a média is – sok minden lehet, akár portál, tévé, rádió, miegyéb, akár beszélő fejek –, amelyek egyébként egy rendszerkritikus párt gondolkodására nyitottak. Az elmúlt egy évben azért kellett verekedni, hogy a mi álláspontunkat magáért mérje meg a nyilvánosság.

És ez nem igazán sikerült.

Intellektuálisan sikerült, de az érzetet nem sikerült kifejleszteni. Akit érdekel a politika valamelyest, az láthatta, hogy amit egy párt megtehet, azt az LMP megtette. De van, amit már nem tud egy párt megtenni. És én azt látom, nekem ebben van feladatom. Azt már sikerült átvinnünk, hogy az LMP mit utasít el az elmúlt huszonöt évből. Amit nem sikerült, hogy mire mond igent a következő huszonöt évre. És ez az, aminek a feltételeit pártpolitikával, parlamenti keretek közt nem biztos, hogy meg lehet teremteni. Ezen szeretnék tehát a jövőben változtatni.

Magyarra lefordítva, a korrupcióellenes fellépés vagy az ügynöknyilvánosság a médiában átment, a zöld-öko-satöbbi elképzeléseik meg nem igazán. Jól értem? 

Nem kötekedni akarok, de pont ezek a mondatok mutatják, mit nem sikerült elérni. Tehát igen, azt sikerült átvinni, hogy itt vannak csávók, akik derekasan fölnyomnak korrupciós ügyeket, esetleg még tisztességesek is, ráadásul az ügynökaktákat is ki akarják nyitni, de van valami homályos zöld gazdasági izé, amit nem értünk. Holott amikor mi korrupcióról beszélünk, azt az egységes képet kellene felvázolnunk – és ebben van feladat –, hogy a politikai döntéshozatal az egész világon vagy nagy cégek zsebében van, mert a profit előzi az embert, a népeket, vagy a közös kasszát bizonyos nagy politikusok teszik zsebre, és azért nem jut oktatásra, egészségügyre, mert ellopják. 

Mire jutott tehát az elmúlt három hónap gondolkodása után?

Visszaadom a társelnöki megbízatásomat párton belül június 1-jével, másrészt augusztus 31-gyel a parlamenti mandátumomat, és ezzel a frakcióvezetést is.

Az látszik, hogy egy ilyen szellemi erőtérnek a megépítését a napi daráló és a választási ciklus kényszerei egyszerűen akadályozzák. És még valami,

hogy a spekulációkat megelőzzem: 2018–19-ben nem kívánok indulni egyik választáson sem.

Brüsszelbe soha nem akartam kimenni, önkormányzati választáson meg soha nem is jelöltettem magam.

A párttagságát megtartja?

Persze, föl sem merül az ellenkezője! Nem arról van szó, hogy én bedurciztam. A 2013-14-es, illetve a jelenlegi frakciótársaimnak pedig emberileg is hatalmas köszönettel tartozom azért, hogy ezt az utat együtt bejártuk.

Azt azért nem zárja ki, hogy valaha visszatérhet a parlamenti politizáláshoz.

Józan ésszel 2018–19-ig lehet tervezni. Az biztos, hogy akkor nem fogok ringbe szállni. 

Az LMP pártalapítványának vezetésében, ha felkérik, vállalna tisztséget?

A pártalapítványnak van egy kuratóriuma, aminek a mandátuma tart. Ráadásul az én döntésem pontosan abba az irányba mutat, hogy minden szinten szeretnék kimaradni mindenféle napi pártpolitikából.

Csak a további spekulációk miatt: megüresedik jó néhány alkotmánybírói hely, és úgy néz ki, az ellenzék jelöltje is bejuthatna a testületbe. Érdekelné ez a munka?

Túl azon, hogy én június 19-én töltöm csak be a 45. évemet, az ember legyen önazonos. Végig azt képviseltem az elmúlt években, hogy elfogadhatatlan, ha egy párt vezetéséből és főleg a parlamentből vagy az EP-ből akarnak valakit behekkelni akár saját párttársai, akár az ellenfelei az Alkotmánybíróságba. Mindenben szeretném tartani magam ahhoz, amit törvényhozóként kezdeményeztem, tehát teljesen kizárt.

Egy KDNP-s politikustól megtudtuk, a Sándor-palotában is üresedés lesz. 

Jaj, hagyjon már békén! Egyrészt ott is 45 év a korhatár. De ha már a tréfa kategóriánál vagyunk, maradjunk abban, hogy én kétségtelenül nem vagyok református, viszont legalább katolikus sem.

Van egészségügyi oka a döntésének?

Pont múlt hétfőn voltam EKG-rutinvizsgálaton. Épp azon gondolkodtam, amikor kapcsolták rám az elektródákat, milyen kurva jó lenne, ha találnának valami kis befigyelést azoknál a hullámoknál, mert az lenne a legegyszerűbb kommunikációs patron. De pár perc múlva a doktornő szertefoszlatta a reményeimet, mert már messziről ránézve mondta, hogy tökéletes.

Családalapítási szándék, nyugodt élet kertes házzal, kutyával?

Meg lehet engem kövezni, de állatot nem tűrök meg a lakásban.

Azt kár titkolni, ha az ember nincs benne a darálóban, akkor a magánéletével nyilván jobban tud foglalkozni, ami után mégiscsak feltöltődhet újra kreatív energiákkal.

De semmiféle magánéleti ok nem játszott közre.

Külföldi kitérő szóba jöhet?

Isten őrizz, én nem bírok külföldön élni! Annak idején nem voltam hajlandó elfogadni egy ösztöndíjat sem, amikor Maastrichtba kellett volna kimennem 1992–93-ban. Az Egyetemi Kávézó a Szerb utcában jobban vonzott.

Mikor döntötte el, hogy visszavonul?

Inkább háttérbe húzódást mondanék. Nem volt egyetlen ilyen pillanat. Érzékeltem már 2014-ben is, sőt, már előtte is, mivel jár, hogy ez a szellemi erőtér nincs készen. De a 2014-es év nem csak a parlamenti választásról szólt, hanem utána jött az EP és az önkormányzati, majd a sors úgy hozta, hogy gyors egymásutánban még három időközi országgyűlési választás.

Amikor benne vagy három plusz három kampányban, egyszerűen végig sem lehet gondolni, hogy esetleg fölállj.

Utána meg 2015-ben ugyanígy erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy végigcsináljak egy olyan országjárást, ami legalább az alapjait megvetheti annak, hogy minden körzetben jelen tudjunk lenni helyi szervezetekkel. Van egy egyszerű és objektív oka, miért most: ciklusfelezőn vagyunk. Amikor friss mandátuma van az embernek, nem illik visszaadni. Viszont ha egy párt legismertebb arca már a kampányhoz közeledve jelentené be, hogy köszöni szépen, de nem kéri, az meg már merénylet lenne a párt ellen. Úgyhogy márciusban kezdtem el, kezdhettem el a hátra lépést komolyan átgondolni, és mostanra futott ez ki.

Amikor 2012–13-ban a későbbi PM-esekkel meccseltek, nem merült föl már akkor is, hogy inkább hagyja az egészet és kiszáll?

Dehogynem. Konkrétan felmerült, amikor a frakcióvezetésről lemondtam 2012 januárjában.

Az egy taktikai lemondás, taktikai visszavonulás volt.

Igen, de azért átfutott a fejemen az, hogy vissza kéne lépni teljesen. Csak ott a tét jóval nagyobb volt: az, hogy kívülről egy magyar parlamenti pártot el lehet-e téríteni a saját küldetésétől. Akkor nem azt mérlegeltem, nekem mihez van kedvem, hanem azt éreztem, van egy olyan felelősségem, ami minden pátosz nélkül bőven túlmutat az LMP-n.

Tehát úgy érzi, most viszont eljött a pillanat, hogy se egy kampányhelyzet, se külső hekkelési kísérlet, se szervezeti megingás nincs, így a távozása nem rengeti meg az LMP-t. 

Igen. 

Kinek mondta el először a döntését?

Az első ember, akivel az erőteljes kétségeimet megosztottam, Róna Péter volt.

A családjának mikor?

Nem túl régen.

Hogy reagáltak?

Érdekes, hogy akiknek én elmondtam, mindenki egyetértett, pontosabban maximálisan megértették az indokaimat. Arra számítottam, megpróbálnak ezerrel lebeszélni, de nem ez történt. Ez megerősített, hogy helyesen döntök. Egyébként az első ciklusban évekig úgy jöttem ki egy-egy parlamenti vitáról, hogy

jó-jó, de most már vissza kellene menni dolgozni. Mármint az ügyvédi irodámba. Ahova most végre vissza is megyek a praxisom kétéves szüneteltetése után.

Sólyom Lászlóval beszélt a döntéséről?

Az elmúlt hónapokban találkoztam és beszélgettem Sólyom Lászlóval.

Számít arra, hogy a mostani nyilvános bejelentés után a pártban sokan mégis megpróbálják maradásra bírni?

Nem hiszem. De el akartam azt kerülni, hogy úgy mondjam el a pártnak, hogy közben nem állok a sajtó elé. Nem elsősorban azért, mert esetleg akkor majd szivárogni fog. Hanem mert ha ezt így csinálom házon belül, úgy tűnhetett volna, mintha sakkoznék vagy zsarolnék, valakiket valamire csak rá akarnék venni. Ennek a látszatát is el akartam kerülni.

Felmerül az az értelmezés, hogy egyszerűen cserbenhagyja a pártot.

Eszem ágában nincs kilépni a pártból! A frakciónak, amennyire csak igénylik, szeretnék a rendelkezésére állni kívülről. De ami a cserbenhagyásos felvetést illeti, pontosan erről beszéltem! Ez a vád a politikusok drogja, a folyamatos önfelmentés a visszalépés, a mandátum visszaadása, a távozás alól. Hogy igaz, nem hatékony, amit csinálnak, sőt leharcolja őket, de mégsem teszik meg. Mert

minden nagyképűség nélkül sokkal nehezebb egy ilyen döntést meghozni, mint bejutni a parlamentbe. És ilyenkor jön az önfelmentő magyarázat, hogy én ezt nem tehetem meg, mert cserbenhagynám a többieket. 

Én meg azt gondolom, az ember elsősorban a hazájának és annak az eszmének tartozik, amit képvisel. Ha ezt hatékonyabban tudja úgy szolgálni, hogy megmarad épeszű embernek és próbál legalább pár évig kívülről rátekinteni az egészre, akkor ez a felelősségteljes döntés. Az elmúlt hat évet a parlamentben úgy csináltam végig, hogy hihetetlen önkontrollt kellett hétről hétre, napról napra magamra erőltetni, hogy ne higgyem el azt, hogy onnantól kezdve, hogy az ember bekerül ebbe az elvarázsolt kastélyba, a sírig vagy míg a választók meg nem unják, neki ott a helye. Ez nem így van. De nem is arról van szó, hogy én megcsömörlöttem, és most mindent odavágok.

Kicsit mégis úgy tűnik.

Sajnálom.

Őszintén, nincs benne ez is?

Sokféle illúzióm volt, de olyan soha, hogy létezhet olyan párt, olyan parlament, ahol nincsenek éles viták. Ez az antikvitás óta a demokrácia velejárója. Az viszont kétségtelen, hogy bár állampolgárként, újságolvasóként is erre számítani lehetett, de mégis,

a pártringbe, a parlamenti ringbe bekerülve annyi szart szippant be az ember, ami egyszerűen mérgez! Főleg, ha viszonylag kis hadsereg élén kell folyamatosan a tűzvonalban lenni.

Sikerélmény se volt túl sok.

Ellenkezőleg! Tessék visszaolvasni az annalesekben, hogy a mindenféle ilyen mitológusok, valóságmagyarázó  megfejtők hányszor nyilatkoztatták ki 1990-től kezdve, hogy itt új pártnak semmi esélye, legfeljebb súlyos milliárdokkal. Hogy ezt a vastörvényt megtörtük, önmagában siker. Az pedig ezt is felülmúlta, hogy minden jövendölés ellenére és iszonyatos ellenerőket legyőzve ezt a pártot bent tudtuk tartani a parlamentben. Büszke vagyok a pártomra és hálás a választóinknak, illetve aktivistáinknak ezért és örülök, hogy ennek a két sikersztorinak részese lehettem.

Ez egy hatalomtechnikai eredmény, ügyesen kardoztak. De mit értek el, amivel alapvetően meg tudták változtatni a magyar politikát? Mert ilyen szerintem nincsen.

Oké. Én most pont félúton vagyok abban, hogy még tudom mondani a kincstári szöveget...

Ne a kincstári szöveget mondja!

Jó, de ott még nem tartok. Majd három hónap múlva a magam szempontjából higgadtabb és objektívebb képet tudok adni. De azt úgy megjegyzem, egy csomó kérdés – mint a klímavédelem, a környezeti kérdések vagy a dolgozói szegénység, a nemek közötti bérszakadék, az offshore-ozás, legutóbb a TTIP elleni fellépés, de az LMP-frakció tematizálta úgymond a Közgéphez köthető lenyúlásokat, a Tiborcz-ügyet, a NAV-botrányt – mind egyáltalán nem vagy sokkal kisebb hatásfokkal kerültek volna be a főáramú közbeszédbe az LMP nélkül. 

Gondolja, hogy a továbbiakban Schiffer András nélkül az LMP ezt tovább tudja vinni?

Semmilyen kétségem nincsen. Ha csak a közvélemény-kutatásokat nézzük az elmúlt egy évből, ami valóban  nem a párt áttöréséről szól mondjuk 2015 júniusa, a migrációs válság kezdete óta, mégis, a jelenlegi kutatások azt stabilan mutatják, hogy az LMP most vasárnap simán bekerülne a parlamentbe. 5%-on van a biztos szavazóknál, ami jó kampánnyal 7% is lehet. De nem akarom megkerülni a kérdést, ami ha jól értem az, hogy az én ismertségem, múltam nélkül nem hal-e meg a párt.

Jól érti. Evidencia, hogy az LMP Schiffer András pártja, nehéz elképzelni, hogyan fog létezni nélküle.

Jó, én meg azt gondolom, egy sikeres párt nem függhet egyetlen embertől. De amiért nem gondolom, hogy az én távozásom gátolna az LMP-t a sikerben, arra három dolgot mondanék. Egyrészt nem véletlenül ciklusfelezőben teszem ezt. Hogy legyen elég idő alkalmazkodni a távozásom utáni léthez.

Túl a saját terveimen, azért is adom vissza a mandátumomat, mert nem vagyok hülye meg álszent. Pontosan tudom, ha csak ötödikként beülnék a frakcióban hátra, akkor is engem keresnének a kamerák.

Ennek a helyzetnek is szeretném elejét venni, nem akarom bénítani a többieket. Másrészt párton belüli szervezeti értelemben a társelnökök hatásköre gyakorlatilag nulla, annyi, mint az angol királynőnek az Egyesült Királyságban. Egyetlen forintról, s egyetlen alkalmazottról sem dönthetnek önállóan a társelnökök. Az osztrák zöldeknél Van der Bellen óta az elnökjelölt gyakorlatilag lediktálja, milyen elnökséggel akarja vezetni a pártot. Ez durvább, mint amivel mondjuk Vona rendelkezik. Mi ennek a tizedével sem rendelkezünk. Sőt, kialakult egy olyan szervezeti kultúra az LMP-ben, ahol még az informális befolyás is szitokszó: az van, hogy ha bármilyen személyi döntésnél Dettivel kinyilvánítjuk, ki mellett tesszük le a voksunkat, akkor az alkalmasint még kontraproduktív is. Így tehát szervezeti értelemben bőven pótolható vagyok.

A harmadik indok, amiért szerintem nem járna fatális következményekkel a pártra a távozásom, hogy míg a Jobbik felett van egy szalonképességi üvegplafon,

az LMP felett nagyjából 8-10% körül egy szervezettségi-erőnléti üvegplafon van. Tehát hogy Kisvárdától Körmendig jelen van-e a párt, mint ahogy jelenleg nincs.

Ha ezt az üvegplafont nem tudja áttörni a párt, velem se fog feljebb menni. Ha viszont a következő másfél évben ezt az üvegplafont az LMP át tudja törni, akkor meg nélkülem is el tud érni két számjegyű eredményt.

Augusztus 31-e után hogy kell elképzelni az ön közéleti szerepvállalását?

A nyáron szeretném ezt majd részleteiben átgondolni, kicsit kiszellőztetve az agyamat. A jogi teste valószínűleg egy alapítvány lehet, ahol ezt a szellemi erőteret nemcsak itt, egy fővárosi elefántcsonttoronyban, de az egész országra kiterjesztve meg lehet építeni hosszú évek alatt. Olyan Magyarországot szeretnénk, ahol nem a külföldi fejlesztési források és befektetések, hanem a belső szellemi teljesítmény a fejlődés motorja, ahol a fiatalok itthon tudják kibontakoztatni alkotóképességüket, amelyik megőrzi természeti erőforrásait, és olyan világot, ahol az ember előzi profitot.

Sólyom Lászlónak szán valamilyen szerepet ebben az alapítványban? 

Minden, ami konkrét terveket, struktúrákat, személyeket illet, arról leghamarabb ősszel tudok beszélni. Annyit tudok mondani, hogy számomra nagyon sokat adott az, hogy Sólyom professzor úrral az elnöki leköszönése után is fennmaradt egy élő, viszonylag rendszeres kapcsolat. Például a 2012–13-as harcoknál az ő véleménye, amit magánban megosztott velem, hihetetlenül sokat jelentett.

Beszéljünk még az utódlásról! 

Nem hiszem, hogy az az én dolgom.

Mennyire fog belefolyni?

Semennyire, mert nem lenne tisztességes. A frakcióvezetésben jogilag mindenképp Schmuck Erzsi frakcióvezető-helyettes lép a helyemre, ha akár csak egy átmeneti időszakra is. Detti 2012-ben szinte az utcáról belépve, a legnagyobb tányérdobálások közepette felépítette magát az egyik legismertebb hazai női politikussá, Erzsi és SRB (Sallai Róbert Benedek) mögött meg ott van egy negyedszázados zöldmozgalmi hitelesség és tapasztalat. Ikón (Ikotity Istvánon) pedig rajta van a napi politikai szempontból két legsúlyosabb terület, az oktatás és az egészségügy.

És a parlamenten kívül is épültek nálunk politikusok, gondolok az országos ismertségű Hadházy Ákosra, a fiatalabbak közül pedig ott van két tehetséges figura, Gál Józsi szóvivőnk és Ungár Péter, aki az Európai Zöld Párt vezetőségébe is bekerült. Ráadásul Meszerics Tamással és Csárdi Antallal az LMP jelen van az EP-ben és a fővárosi közgyűlésben is. Tehát nem gondolom, hogy olyan hatalmas űr keletkezne utánam, amit ne lehetne betölteni.

Ha valódi veszélyét látja, hogy az LMP akár a Fidesszel, akár a mostani baloldallal szövetséget akar kötni, közbeavatkozik? Őrködik a háttérből a párt függetlensége felett?

Kizártnak tartom, hogy ilyet tegyen az LMP. Az önálló stratégia mögött ott van egy szinte százszázalékos kongresszusi döntés 2014 őszéről, innentől kezdve tehát a kérdést az én szerepem semmilyen formában nem befolyásolja. De ha a sors úgy hozza, nyilván sarkalatos kérdésekben fenntartom magamnak a jogot, hogy a véleményemet elmondjam.